A 2011. esztendőt a magyar kulturális kormányzat, és a magyar UNESCO-bizottság javaslatára az UNESCO is nemzetközi Liszt Évvé nyilvánította.

Ez kitűnő alkalom volt nemcsak arra, hogy a Győr-Sopron-Ebenfurt Vasúti Zrt. egyik mozdonya nap mint nap Liszt portréjával az oldalán száguldjon Győrtől Ebenfurthig, nemcsak arra, hogy a Ferihegyi repülőtér felvegye Liszt Ferenc nevét, de arra is, hogy világszerte számos eseménnyel megemlékezzenek a nagy zeneszerző és zongoravirtuóz születésének 200. évfordulójáról, és ezáltal a klasszikus zene kiemelt ünnepévé váljon a 2011. esztendő. Az, hogy különféle közlekedési cégek és járműveik is bekapcsolódtak az ünneplésbe, igencsak helyénvaló, hiszen Liszt Ferencet tartják az első utazó-zeneszerzőnek Európában, aki ha úgy tetszik a mai értelemben vett európaiság letéteményese lett. Budapest, Sopron, Pozsony, Bécs, Párizs, Weimar, Róma, mind otthona volt, de nem árt tudni, hogy a zenetörténészek szerint mindvégig magyar útlevéllel utazott. Ahogy azonban ez lenni szokott a zsenik esetében, több nemzet, az osztrák és a német, sőt a legutóbbi hírek szerint a szlovák is a magáénak vallja. A közös ünneplést a magunk részéről örömmel vesszük tudomásul, hiszen az öröm, természete szerint, osztódással csak szaporodik, de a nemzeti hovatartozás tekintetében, anélkül hogy ki akarnánk sajátítani őt magunknak, nem árt néha odafigyelni arra is, hogy mit mond maga az érintett? Ő pedig a következőket mondotta: „Engedtessék meg, hogy a magyar nyelv sajnálatos nem tudása ellenére születésemtől halálomig szívben és lélekben magyar maradjak". És nem lehet meghatottság nélkül olvasni ma sem művészi hitvallását, amelyet egyik levelében emígy fogalmazott meg: "Számomra a lényeg így foglalható össze: minthogy Magyarországon születtem, illő, hogy itt hasznát vegyék, bármily csekély mértékben is, zenei tehetségemnek. Anélkül, hogy frázisokkal fitogtatnám hazaszeretetemet, inkább azon vagyok, hogy a vele járó feladatokat teljesítsem". Azt hiszem, ennél szebb, és a maga megrendítő szerénységében is mindnyájunk számára példamutatóbb gondolattal nehéz lenne előállni még másfélszáz év múltán is.

 Az ünneplésből a maga során Sepsiszentgyörgy is kivette a részét ebben az esztendőben, több műfajban is, de igaz ez egész Erdélyre, sőt egész Romániára is. Az arisztotelészi gondolat jegyében, miszerint „Egész az, aminek kezdete, közepe és vége van" úgy gondoltuk, hogy a magunk részéről egy jeles zenészek sora által bemutatott zárókoncerttel gondoskodunk arról, hogy a Liszt Év kerek egésszé álljon össze a sepsiszentgyörgyi zenekedvelő, Liszt-rajongó közönség tudatában.

 Az interdiszciplinaritás jegyében egy ugyancsak a Liszt Évhez kapcsolódó képzőművészeti kiállítással is kedveskedtünk a helyi közönségnek. Külön öröm számunkra, hogy nem csupán egy akármilyen kiállítást hoztunk ide az árukapcsolás jegyében, hanem egy olyat, amely kimondottan a Liszt Év alkalmából kiírt pályázat nyomán született meg, így – igaz, a képzőművészet nyelvére lefordítva – szorosan kapcsolódik Liszt Ferenc személyéhez, művészetéhez, művészi világához. Mondhatni: annak XXI. századi lenyomata a fa, fém, márvány, üveg, olajfesték és tus nyelvén. A pályázatot egy lelkes és tehetséges fiatalok által működtetett, és Marosvásárhelyi Kulturális Központ néven ismert egyesület írta ki 35 éven aluli képzőművészek részére. A 28 művész beérkezett 46 pályaművét szakmai zsűri bírálta el. Az ezer eurós fődíjat megosztva nyerte el Ferencz Erzsébet Zsófia: A tehetség kötelez, illetve Felházi Ágnes Judit: Vándor éji dala c. munkája.

A koncerten az Európában és az Egyesült Államokban egyaránt hírnevet szerzett marosvásárhelyi Tiberius Vonósnégyes és Szőcs Botond sepsiszentgyörgyi ifjú zongorista-tehetség lépett föl nagy sikerrel.