„Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók" – írta Az török áfium ellen való orvosság című röpiratában Zrínyi Miklós. Ez dr. Hidán Csaba László történész és egyetemi adjunktus elóadásának kiindulópontja is. "Sem kiválóbbak, sem alábbvalók" - teszi hozzá, éppen ezért semmi okunk, hogy lehajtott fővel járjunk-keljünk a világban. 2012. január 24-én, "A honfoglalás kora" c. előadással és harci bemutatóval indult útjára Székelyudvarhelyen Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának "A magyar nemzet története" c. előadássorozata.

 Kézai Simon írja a XIII-XIV. század fordulóján keletkezett Gesta Hungarorum c. művének ajánlásában IV. (Kun) László királynak a következőket:  „Minthogy forró kívánsága szívednek, hogy a magyarok történetét megismerjed, én pedig igazán ismerem, gondoskodtam róla, hogy ezen nemzetnek (...) különféle iratokban elszórt és széthányt történelmét egy kötetbe szedjem..."

Nos, több mint 700 év múltán valami hasonlóval próbálkozik Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, amikor elindítja „A magyar nemzet története" c. előadássorozatát, amely olyan történészek előadásaira támaszkodik, akik – miként Kézai mondja – igazán ismerik a magyarok történetét. Hosszasan lehetne ecsetelni múltunk ismeretének fontosságát, felidézni a közhelyet miszerint a jelent megérteni, a jövőt megtervezni csak a múlt eseményei, tanulságai ismeretének birtokában lehet, de ahelyett álljon itt egy rövid "tanmese".  Amikor egy idegen bekopog hozzánk, az első, ösztönös kérdés, amit felteszünk neki, így szól: honnan jöttél? És bizonyára nagyon meglepődnénk, sőt, kínosan érintene bennünket, ha azt válaszolná: nem tudom. Nem tudnánk mit kezdeni vele, nem tudnánk, hogy mit gondoljunk róla, hogyan is viszonyuljunk hozzá, sőt gyanússá válna. És arra gondolnánk, hogy az illető vagy pszichiátriai eset, vagy rendőrségi ügy. Nincs ez másképp azzal az emberrel sem, aki nem ismeri saját népének múltját, még ha ez nem is annyira nyilvánvaló, mint eme sarkított esetben. Egészséges önismerettel, ép lélekkel rendelkező ember világosan tudja: honnan  jön és hová megy, mit akar és mit akarhat, nemcsak mint egyes ember, hanem egy tágabb közösség, egy nemzet tagjaként is. (Hogy ez nem mindenki számára természetes, jól mutatja, hogy a minap egy a közszolgálati csatorna által is közvetített általános műveltségi vetélkedőben az egyik versenyző nem tudta: hogy hívták azt a két vitézt, aki űzőbe vette a csodaszarvast...)

Dr. Hidán Csaba László 2012. január 24-én Székelyudvarhelyen, január 25-én Csíkszeredában, január 26-án pedig Sepsiszentgyörgyön tartott előadást, illetve harci bemutatót középiskolásoknak és az érdeklődő nagyközönségnek. Elmondta: a X. század a magyarság legsikeresebb évszázada volt, hiszen hosszas és okosan végrehajtott előkészítés után erős, egészséges, összetartó közösségként települtek be a Kárpát-medencébe. Kitűnő bizonyíték erre, hogy a feltárt honfoglaláskori sírokban nagyjából fele-fel arányban találtak férfi és női csontvázakat (a vizsgálatok kimutatták, hogy antropológiailag azonos embertípushoz tartoztak, tehát mindannyian magyarok voltak), a honfoglalást követően pedig hamarosan - igaz: minden esetben segédcsapatokként, más uralkodók, népek hívására, tehát szó sincs céltalan  vagy zsákmányszerző "kalandozásokról" - Európa egészen távoli vidékein is hadjáratokat viseltek. Ez arra utal, hogy a honfoglalás nem menekülésszerű betelepedés volt, hanem tervszerűen végrehajtott aktus, melynek során mind a családok, mind a lóállomány épségben érkezett meg az új hazába. Ezt követően történelmi léptékben mérve igen rövid idő alatt létrehozták a magyar államot, amely Géza fejedelem okos kiházasítási politikája révén (lányai mindannyian szomszédos uralkodókhoz mentek feleségül, ami abban a korban szövetséget is jelentett, Vajk, azaz István pedig Gizella személyében Bajorföldről kapott feleséget) körös-körül szövetségesekkel volt körülvéve. I. István megkoronázása jelentette a honfoglalási folyamat lezárulását. Hogy erős, egészséges közösségként telepedtek meg őseink e tájakon, az is mutatja, hogy mind a mai napig megőriztük ősi kultúránkat és nyelvünket, ami Európa vérzivataros történelme során keveseknek sikerült.